A kör közepén állok, körbe vesznek jó barátok… Nos nem tudom eldönteni, hogy ez valójában kérdés, vagy állítás-e.

Ma reggel éppen az Öcsémékhez útban tekertem a kerékpárt és arra gondoltam: mit kesergek én és mit sajnáltatom magam, hiszen az élet szép és csak saját magunk tehetjük még szebbé. Nem kell függenünk egy másik embertől, vagy akár a saját érzéseinktől. Egy jó barátom nemrégiben azt mondta, hogy minden bajom okozója az, hogy túlságosan ragaszkodom a múlthoz és a fájó emlékekhez. Igen, el kellene engednem az emlékeimet, de mégis oly nehéz.

Ahhoz 8 évet nyomtalanul ki kellene törölnöm az életemből és egy férfit, akit oly nagyon szerettem. Erről viszont még mindig nehéz beszélnem. Talán majd egyszer… Az is igaz azonban, hogy talán ha végre kiírnám, kibeszélném magamból megkönnyebbülne a lelkem, de ez egy másik történet.

Igen, talán azért ragaszkodom Hozzá (nevezzük a továbbiakban El-nek), mert Általa láttam lezárni a múltat, elfelejteni az Előzőt. Általában jól ítélem meg az embereket és bizony nehezen emésztem meg, hogy El így az orromnál fogva tudott vezetni. Vagy nagyon jó színész, vagy én voltam (vagyok) nagyon vak. Ez talán már soha nem fog kiderülni. Fájó szívvel eljátszom a jó havert, aztán majd lesz valami.

Egy másik haverommal az egyik közösségi oldalon levelezek napok óta. Kapcsolatban él, bár állítólag nyitottban, de ebben én nem hiszek. Jó fej, bár néha kicsit gyagyás. Mégis meglepett, amikor majdnemhogy ajánlatot tett, bár azt hiszem Ő maga is tudta, hogy ezzel rossz ajtón kopogtat. Aztán az a kijelentése, hogy gyönyörű nő vagyok… Háááát. Engem általában a hányinger kerülget, ha tükörbe kell néznem. Soha nem szerettem magam és ez természetesen fokozódik, ha magam alatt vagyok. Most pedig igazán ott vagyok. Talán ki kellene mozdulnom, udvaroltatnom kellene magamnak, hogy helyre jöjjön a lelkem, de ez nem az én világom. Persze nekem is jólesik, ha megdicsérnek, de szóljon ez az eszemnek és ne a feltételezett “szépségemnek”. Egyfolytában azt hallom, hog yjó fej vagyok,kedves, aranyos, okos és vonzó, mégis egy csődtömegnem érzem magam. Szilveszterkor az Anyámmal, a Nagymamámmal meg a Nagynénémmel néztem a TV-t (tiszta röhej) és akkor megfogadtam, hogy ezt soha többé. Akkor inkább egyedül gubbasztok valahol. Van pár barátom, de Ők valahogy soha nem érnek rá, amikor szükségem lenne Rájuk. Igen, az igazi Barátok hiányoznak mellőlem. Tudjátok, akit hajnali kettőkör is felhívhat az ember, ha szüksége van Rájuk.

A kör közepén állok… egyedül.

Szép Estét Mindenkinek!