Újra egy agyament, aki megpróbálja kibogozni az örök talányt: a férfiak és nők közötti viszonyt. Tőlem sokkal okosabban megfogalmazták már, hogy mindkettő mást akar: a nő a férfit, a férfi a nő, mégsem tudnak meglenni egymás nélkül.

Ebben a blogban leginkább a saját érzéseimet, gondolataimat szeretném megosztani mindazokkal, akik kíváncsiak és persze szívesen veszem a hozzászólásokat, tanácsokat is. Inkább afféle magamból kiírásnak szánom. Évekkel ezelőtt vezettem naplót, de aztán elégettem. Visszagondolva valami kislányos képzelgés volt a hercegről fehér lovon, meg ilyenek. Azt hiszem ezen mindenki túlesik.

Ezt valami másnak, komolyabbnak gondolom, bár fura itt bármi okosat is írni, miközben remeg a gyomrom, mert skype-on beszélgetek azzal, akit szeretek és aki soha nem fog viszont szeretni. Tipikus Halak vagyok, talán nem is az emberekbe, hanem inkább az érzésbe vagyok szerelmes, mégis… Mindig találok valami apró jelet, amiből reményt merítek, pedig ez egy nagy baromság

Egyetlen strigula vagyok a listáján, én meg beleestem, mint vak ló a gödörbe. 35 évesen olyan vagyok, mintha 15 lennék. A beszélgetésünket kijegyzeteltem és olvasgatom, ha magam alatt vagyok, pedig valószínűleg rajtam kívül kb. 100 másik lánynak mondhatta már. Tudom, mégis elhittem, hogy én más, én különleges vagyok a Számára. Talán hinni akartam, talán egy kósza pillanatig úgy is volt, nem tudom.